Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában
Brit bíróság elé csak azt követően kerülnek a fivérek, hogy a romániai büntetőügyük lezárult.
Brit bíróság elé csak azt követően kerülnek a fivérek, hogy a romániai büntetőügyük lezárult.
A focistának csak egy esetleges újabb vétség esetén kell kifizetnie a 200 ezer eurós büntetést.
Az elsőfokú ítélet a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét is kizárta.
A Fővárosi Ítélőtábla az ellene felhozott mindhárom vádpontban bűnösnek találta a DK-s politikust.
A másodfokú ítélet nem jogerős, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
A férfi egy New York-i hotelszobában támadt a nőre.
Az izraeli Ynet beszámolója szerint az ellenőrök 25 ezer forintot követeltek.
A nőt a gyerekek átlagos dolgai dühítették fel: dülöngéltek a székkel, nem kértek a főzelékből.
Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést kért rájuk.
A három sérültet mentővel kellett kórházba szállítani.
A színészt az elmúlt hónapokban rablással, kiskorú veszélyeztetésével és testi sértéssel is vádolták.
Többségük rongálás, de nő a testi sértések száma is.
Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett, de túlélte a balesetet.
Azt mondták, csak akkor mehet el, ha átadja a pénzét, eközben folyamatosan ütötték és egy dugóhúzóval is megszurkálták.
A vádlott órákkal később is az utcán sétált a lopott cuccal, akkor ment vele a kirabolt nő.
A fiatalokat szándékos emberöléssel vádolják.
Súlyos testi sértésig fajult a két autós vitája.
Ezra Miller március óta már tizedik alkalommal keveredik botrányba.